A jó múltkor úgy jöttem haza a munkából: "sütnöm kell!", és addig-addig ismétlődött a gondolat a fejemben, míg semmi más nem volt benne, így mit volt mit tenni, úgy döntöttem kár lenne hagyni az ihletet elveszni, ráadásul az érzés annyira fogva tartott, nem is lettem volna semmi másra sem képes.:) Így már rohantam is Andihoz, a szomszéd asszonykám, mert az utolsó sütögetés alkalmával, ott maradt a tortaformám. Visszakértem, aztán hagytam hogy az ösztöneim vezessenek, mintha nem is én készítettem volna, mintha eszembe jutottak volna a következő lépések, mégis annyira megtervezettnek tűnt az egész. Vettem is elő a pirított kekszmorzsámat, melyet felel fele arányban kevertem nem pirított darált változatával, majd cukrot, porított szőlőcukrot is adagoltam, a keksz nagyjából 40 dekányi lehetett, persze most is csak tippeltem az arányokat, kell némi izgalom is a sütésbe. :) Megolvasztottam vagy 30 dkg vajat, és a kekszes alaphoz öntöttem, nagyjából vizes homok állagú volt, ez eddig megegyezett a szokásos sajttorta alappal, és a végeredményt is hasonlót szerettem volna, persze annak ellenére hogy valami intenzívebbre vágytam, de a krémes, selymes gazdag állagot szerettem volna megőrizni, mindezt úgy hogy nincs itthon mascarpone, ami a lényeget adja.. :) Na, erre mondom én: innen szép nyerni! :) A kekszes alapot gondosan és alaposan megnyomkodtam a csatos tortaforma aljába, majd 180 fokos sütőben néhány perc alatt picit megpirítottam, színt nem is kapott, csak az illata jelent meg a konyhában, ennyi épp elég ahhoz, hogy a lágy krém majd ne áztassa át az alapot, hanem az omlós ropogós kekszalapot képezhessen a sűrű émelyítően varázslatos krém alatt. Közben lereszeltem két citrom haját, és egy mandarinét, csak hogy valami titok is lehessen a krémben, ami különleges, de mégis fejtörést okoz, és nem tudjuk megmondani mi is az! Majd kifacsartam a citromok levét, egy csipet sót - mert az minden sütiben kötelező, hiszen ízfokozóként van jelen - jó nagy adag porcukrot is kevertem hozzá. Jött egy fél csomag puding por, és egy evőkanál kukoricaliszt, mivel nem tudtam eldönteni melyikkel érek el tökéletesebb eredményt, azért döntöttem úgy, mind a kettőt csökkentet mennyiségben használom. Majd hozzáadtam egyenként négy tojássárgáját, amit mindig alaposan kikevertem, jöhetett négy deci zsíros tejszín, egy fél doboz tejföl, és két evőkanál vanília esszencia.Majd a csatos tortaformát gondosan körbeburkoltam alufóliával, és a ropogós kekszalapra öntöttem a szinte folyékony krémalapot, vízfürdőbe tettem és egy teljes órán át sütöttem nagyjából 170 fokon. Amikor elkészültnek nyilvánítottam, a krém még javában remegős volt a közepén, hagytam szépen lassan kihűlni... Persze ez csak mese, mivel saját recept, így az izgatottságtól - jó szokásomhoz híven - nem bírtam megvárni a fokozatos hűlést. :) Nekiestem felvágtam:
Hát mit ne mondjak, első nekifutásra nem volt tökéletes, leginkább az jutott eszembe, amikor nagybátyám megajándékozott gyerekkoromban a "tudatlan gyermek és élete első robbanós cukorkája" élménnyel, vagy amikor a csecsemők kezébe adnak egy fél citromot, csak egy laza szívatásként... :) Az élmény legalább annyira intenzív és lehengerlő volt, de persze csak frissen, reggelre a hűtőben teljesen kihűlt, az ízek intenzitása megszelídült, és csodás lett! Ekkor már Herry is imádta..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése