Évek óta bújom a recepteket, keresem a fellelő helyeket, tanulmányozom a legendákat ezen titokzatos és varázslatos nyalánksággal kapcsolatosan. Az összes infó nem ér szemernyi fabatkát sem, hiszen ne alkossunk semmiről véleményt, míg nem próbáltuk azt... Így én sem tettem, csak féltem nekimenni az első próbának és tesztnek, mindig vonzott ez a csoda, de nem voltam benne biztos, időről időre visszatért a macaron megszállottság, eluralkodott rajtam, majd az idő kigyógyított a kórból, és újra a feledés homályába merítette. Majd egyszer csak váratlanul, újra felütötte a fejét a vágy, és megint csak kutattam a tökéletes recept után, de a gyakorlati alkalmazás mindig elmaradt... :) De most alkalmam nyílt végre megkóstolni, mert az én nagy szerelmem meglepett egy hatalmas tálcával, Valentin nap alkalmából, de ez persze csak alibi, hiszen mi nem ünnepelünk ilyesmit, mert az év minden napján szeretjük egymást! :)
Természetesen a fotóról megfeledkeztem, hiszen alig vártam hogy hazaérjünk, kényelembe helyezhessem magam és az ízlelőbimbóim is felkészülhessenek a tökéletes kóstolásra, feltéptem a dobozt, és egyiket a másik után mohón pakoltam a számba, kerestem a különbségeket, az ízeket, a külső roppanós habcsókot, a belső lágy krémeket, kedves marcipános beütéssel, mely lágyan simogatta lelkemet... mire eszembe jutott hogy legalább egy fotót ellőhettem volna, addigra szép kis mennyiség hiányzott a dobozból... szégyenletes tény: nem tudtuk abbahagyni, feltételezem nem ez az igazi, eredeti és hamisítatlan macaron... de nekem mégis fantasztikus élmény volt, az adott doboz esetében háromszor fogott el a "több mint elég" érzés, de végül mindig újra kezdtem a falatozást, és alig maradt néhány a következő reggelre... :) Mégiscsak neki kell állni sütni... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése