Végtelenül egyszerű, de semmi esetre sem jellemző reggelire, nekem mégis úgy alakult, ezt kívántam, így ezt reggeliztem! Persze a reggeli időpontja sem a szokásos volt, hiszen egy késői kelés eredménye, bőven betöltötte a reggeli, és az ebéd szerepét is, legközelebb már csak vacsira ettem... :) Felforrósítottam a serpenyőben egy kevés olíva olajat, dobtam rá egy kis darabka vajat, majd pirítottam benne frissen, durvára őrölt színes borsot, és természetesen a chilis sómat, végül a rákokat a forró zsiradékra dobtam, most páncélostól együtt, azt mondják hogy így, szaftosabb és ízletesebb - de egyenként ellenőriztem hogy meg vannak-e tisztítva. Néhány gyors mozdulattal, alaposan átforgattam, és ismét ámulatba ejtett, ahogyan a szürkés unalmas színt lecseréli a csodás és élő korall pirosra, majd félre tettem, jöhetett egy kevés fokhagyma, apróra vágva, majd az egészet felöntöttem jó zsíros gazdag tejszínnel, kissé beforraltam, megvártam míg besűrűsödik, majd visszatettem a rákokat, közben a tészta kifőtt, átszedtem a tejszínes serpenyőbe, kevés főzővízzel hígítottam a sűrű szószon, és tálaltam is. Jó lett volna valami "zöld" ami frissességet ad az egésznek, sajna nem volt, így egy kevés szárított petrezselymet adtam hozzá, alaposan átforgattam, mire tálaltam, a csodás szósz a tányér alján volt, így a kép nem adja vissza hogy milyen szaftos és isteni volt..
Valahogy nosztalgia fog el ha kézzel eszek, és visszarepít a gyerekkoromba, valahogy felszabadít, és gondtalanná varázsol, így volt ez most is, pedig mire "megpuccantottam" az összes rákot, tiszta maszat lettem, épp úgy mint egy rossz gyerek... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése